Képek - gondolatok

Ez az asztal első pillantásra egyszerű. Két láb tartja, a lapja üveg – áttetsző, törékenynek tűnő. Nincs rajta semmi felesleges, nincs rajta súlyos dísz. És mégis: stabil. Meg lehet rá tenni azt, amit hozunk. Elbírja. A lelkigondozás tere sokszor ilyen asztal. Nem bonyolult, nem túlterhelt. Van benne tér. És van, ami megtart. Az üveg átlátszó. Nem rejt el semmit. Amit ráteszünk, az látható marad. Gondolatok, kérdések, kimondatlan érzések, fájdalmak. Az üveg nem ítél, nem szín

Első pillantásra alig észrevehető. Egy pókháló – vékony szálakból, szinte semmiből szőve. És mégis: megtartja az esőcseppeket. Mindegyiket külön, mégis együtt. A cseppek nem zuhannak le, nem vesznek el, hanem gyöngysorként ragyognak rajta. Ez a kép emlékeztet arra, hogy ami gyengének látszik, nem feltétlenül az. A pókháló nem erőszakos. Nem vastag, nem kemény, nem uralkodó. Mégis van benne rend, kapcsolódás és cél. A cseppek súlya alatt nem szakad el – inkább láthatóvá válik.

Amikor erre a képre nézel, talán először a hullámokat látod. A hatalmas, csapódó víztömeget, amely mindent beborít. De ha tovább időzöl, feltűnik valami más is: a világítótorony nem dől meg. Ott áll, szilárdan, mozdíthatatlanul. Ez a világítótorony te vagy. Nem azért, mert nincsenek viharaid. Nem azért, mert mindig erősnek érzed magad. Hanem azért, mert mindezek ellenére még állsz. Mert hordozol magadban egy belső tartást, amely talán most rejtett, talán fáradt, de nem tűnt